Kötéssel és horgolással a lelki egészségünkért

Manapság nemcsak a testi, de a lelki egészség is nagy hangsúlyt kap. Ennek fő oka, hogy a stressz napjainkban népbetegségnek számít, de a depressziós és szorongással járó lelki eredetű bajok száma is meglehetősen gyakori. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyünk lelkileg is, és könnyebben kezeljük a stresszt, esetleg elkerüljük a depressziót, érdemes keresni valamilyen hobbit, ami segíthet relaxálni és feltöltődni.

Ehhez a kézimunka egy nagyon jó eszköz lehet, hiszen az aprólékos folyamatok segítik a koncentrációt, és abban is segítenek, hogy elengedjük a mindennapi gondokat.

A kötés és a horgolás egy nagyon jó módszer lehet arra, hogy kicsit kikapcsolódjunk, persze nem való ez a fajta időtöltés sem mindenkinek. Attól, hogy az iskolában ki nem állhattuk ezt a fajta tevékenységet, még felnőtt korban még élvezhetjük is, ugyanakkor mindenképp érdemes megpróbálni, hogy valóban nekünk való-e ez az aprólékos elfoglaltság.

Ha nem, akkor sincs semmi gond, számos olyan kézimunkafajta van még, amit kipróbálhatunk. Ha viszont élvezetet találunk a kötés vagy a horgolás elvégzésében, érdemes gyakran végezünk, mert ezzel sokat tehetünk a lelki egészségünkért.

Miért tesz jót a lelki állapotunknak a kézi munka? 

Akik nem kötnek vagy horgolnak, nem is sejtik, hogy ez a fajta elfoglaltság mennyire nyugtató lehet mások számára. Miközben kötünk, ki tudunk kapcsolni, nem a gondokra, hanem az éppen aktuális mintára tudunk fókuszálni, így pedig kizökkent minket a mindennapokból, vagy épp a lehangoltságból. Kutatások bizonyították, hogy a stressz és depresszió kezelésében nagy szerepe van annak, ha van egy hobbink, aminek segítségével leereszthetjük a fáradt gőzt. A horgolás és a kötés is ilyen, mindkettő segíthet kikapcsolni.

Emellett a kézimunkák sok más készséget és képességet is fejlesztenek. Segítik a koncentrációt, fejlesztik a precizitást, és türelemre tanítanak. Ha pedig már komolyabb darabokat is készítünk, mint egy amigurumi figura vagy egy bonyolult mintájú takaró, akkor pedig még az agyunkat is megdolgoztatja, hiszen ki kell találnunk a mintát, vagy azt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes elemek.

Hozzászólás írása