Még mindig mérgező nagyon sok magyar lakás

Noha számtalan rendelet és figyelmeztetés is volt már a múltban azzal kapcsolatban, hogy nagyon sok magyar lakás olyan anyagokból épült fel, amelyek rendkívül ártalmasak az egészségre, vélhetően főként anyagi megfontolásból, de az emberek többsége nem cserélte le vagy módosította a problémás alkotóelemeket, illetve nem figyel eléggé arra, hogy élettere egészséges maradjon. Hogy a legnagyobb egészségügyi kockázatot jelentő összetevők, illetve problémaforrások ebben a tekintetben?

Gázkonvektorok

Még mindig nagyon sok lakásban találhatók olyan parapet gázkonvektorok az országban, amelyek égésterméke a lakásba kerül, és rendkívül mérgező. Az ilyen gázkonvektorok ugyanis annyi nitrogén-dioxidot és szén-monoxidot szivárogtatnak ki, hogy szó szerint burokként veszik körbe az egyes lakóházakat, ezáltal hiába szellőztetnek a lakók, még ennek ellenére is szívják a mérgező gázokat, amelyek halált ugyan nem okoznak kis mennyiségben, de súlyos asztmás és allergiás betegségeket igen.

A panelek

A magyar panellakások egy jelentős részében még mindig rengeteg az azbeszt és a martinsalak, amelyek bár a rendszerváltás előtt népszerű, mi több olcsó alapanyagok voltak, amint azonban később kiderült: rendkívül rákkeltőek is, ezáltal a lakók számára óriási kockázatot jelentenek. Hazánkban főként a hetvenes és nyolcvanas években épült panelekben használtak ilyen összetevőket, és bár például az azbesztes felületek eltávolítása folyamatos, még így is rengeteg épületben találhatók meg ezek az összetevők.

Még mindig mérgező nagyon sok magyar lakás

Még mindig mérgező nagyon sok magyar lakás

Gázbeton

A gázbeton, vagy más néven gázszilikát az azbeszthez hasonlóan mérgező anyag, amit nem szigetelésre, hanem főként építőanyagként alkalmaztak, mert olcsó, könnyű és nagyon jó hőszigetelő, megmunkálása pedig egyszerű. A gázbeton megítéléséről egyébiránt alaposan megoszlanak a vélemények, ugyanakkor az Országos Környezet-egészségügyi Intézet, avagy az OKI legutóbbi felmérése alaposan alátámasztotta a negatív véleményeket, lévén a vizsgálatok kimutatták, hogy bár főként a forgalmasabb utak mentén, de a gázbetonból épült lakásokban egészségügyi határértéken felüli volt a formaldehid koncentráció. Ez az anyag kisebb koncentrációban csak álmosságot, esetleg enyhébb allergiás tüneteket okoz, de nagyobb koncentrációban rákkeltő hatású!

Penész

Noha nem építőanyagból fakadó probléma, de a penész megjelenésével nagyon kevés lakástulajdonos törődik, holott ez a gombás fertőzés rengeteg súlyos betegség kiváltója lehet az asztmától kezdve a reumán át a TBC-ig bezárólag. A penész nem csak az öreg, vizesedő ingatlanok problémája, hanem az új, túl jól szigetelt lakásoké is, éppen ezért amennyiben találkozunk a problémával, egészségünk érdekében mindig fontos kideríteni a pontos okot, és megszüntetni a nedvesedéssel összefüggésbe hozható penészesedés kiváltó problémáját, és addig is rendszeresen, akár naphosszat szellőztetni lakásunkat, ami télen is kiemelkedően fontos lesz.

Még mindig mérgező nagyon sok magyar lakás (4 hozzászólás)

  1. Bengó
    Bengó 2016-09-18 at 15:57 | Reply

    Tessék mondani,egy tízemeletes 9.emeleti zsúfolt,erkély nélküli lakás okozhat depressziót,szorongást?
    Zsúfoltság,állandó zaj,esetleges TŰZ! Rettegek hazamenni oda az aranyos vidéki vályogházból!!!!!!!!!!
    Orvosaim is javasolják a költözést a panelházból! Mit tegyek rokkantként?
    Köszönettel!

    1. Sanyi
      Sanyi 2017-10-09 at 23:41 | Reply

      Természetesen okozhat.
      Amennyiben ilyen viszolygást vált ki Önből a lakás, ha van rá mód, költözzön el. Ha nincs, teremtsen élhetőbb környezetet!

  2. Béla
    Béla 2020-01-10 at 14:03 | Reply

    hétfő-kedd-szerda

  3. Akos
    Akos 2022-07-21 at 19:57 | Reply

    A gazszilikat miert okoz forgalmasabb utak menten magasabb formaldehid jelenletet?
    Szivarog a kulter felol befele, esetleg valami kemiai reakcio folytan?
    Ha az elobbi, akkor igazabol nem is a gazszilikattal van a baj, hanem a kulso kornyezetszennyezessel? A szellozes altalanosan jo tulajdonsag szokott lenni.
    Bar egy fontos informacio kimaradt a rendszervaltas elotti idoszakban epult hazakkal kapcsolatban, ugyanis bizonyos esetekben hasznaltak radiokativ kohosalakot a keszitesehez. Valoszinuleg ez mara mar nem tenyezo.

Hozzászólás írása: Akos Kattints ide, ha mégsem válaszolsz rá.