Igyekszünk minél többet szellőztetni lakásunkat, amikor csak tehetjük, általában azért, hogy komfortérzetünk jobb legyen. Fontos az ablakok, ajtók kinyitásával minél hamarabb eltüntetni a kellemetlen szagokat, vagy kicsit hűvösebb levegőt varázsolni, főleg a kánikulában. Ezen kívül azonban a szellőztetés egészségügyi szempontból is elengedhetetlen, amire azonban már kevesebben gondolunk.
Penészgombák
Sokszor csak annyit veszünk észre, hogy sötét foltok, penészgombák jelennek meg féltett otthonunk falain. Itt fontos tudnunk, hogy a gombák akkor tudnak csak megtelepedni, majd szaporodni falainkon, ha megfelelő környezetet biztosítunk számukra. Nagyon szeretik például a tapétát, a diszperziós festékeket, mert ezeknek a cellulóz tartalma igen magas. De ugyanígy előszeretettel telepednek meg a falak közelében található szerves anyagú tárgyakon is, mint a fa-, textil-, és bőrborításokon. Ha a táptalaj adott számukra, akkor már semmi másra nincs szükségük a kellemetlen szaporodáshoz, mint a nedvességre!
A második összetevő

Takarítás a fürdőszobában – a sok forró gőz miatt a fürdőszobák takarítása különös alaposságot igényel
Nedvesedhetnek a falaink, például egy külső beázás miatt, ha történt egy csőrepedés a lakásban, vagy nem megfelelően szigeteltek a padlózatok, sőt, a beltér levegőjének magas páratartalma is hozzájárul élősködésükhöz. Különösképpen kedvelik azokat a helyeket, ahol rendszeresen főzünk, és forró gőz áramlik felfelé, ahol szárogatjuk ruháinkat, és a nedvesség kipárolog belőlük, vagy éppen zuhanyzunk – a fürdőszoba az egyik leggyakoribb hely, ahol a penészgombák megtelepedhetnek. Itt jön képbe a szellőztetés fontossága!
A korlátok
A lakásban keletkezett páratartalmat egy bizonyos hőmérsékletig képes tárolni a levegő. Azonban, ha annak hőmérséklete csökken, akkor ezzel egyenesen arányos mértékben egyre kevesebb párát lesz képes magában tartani, és az így keletkezett felesleg vízzé fog válni, és nyomban kicsapódik. Ennek következtében pedig főleg a hidegebb, rosszul szigetelt részeken szinte azonnal megjelennek a gombák, és kellemetlen mivoltukra leszünk figyelmesek.
Nemcsak kellemetlen látványt nyújt, de súlyos betegséget is okozhat
Egyes típusaik mérgező gázokat is tartalmaznak, amelyek a légutakba kerülve erősen irritálhatják a nyálkahártyákat, kötőhártya gyulladást, asztmát, bőrgyulladást, és felső légúti panaszokat okozhatnak. Ezek a legenyhébb következményei a penészgombák megtelepedésének, de sajnos súlyosabb helyzetet is generálhatnak. A mérgező anyagok hosszú távú belégzése ugyanis allergiás léghólyaggyulladáshoz vezethet, amelynek vége sajnos egy tüdőhegesedés is lehet.
Ezt megelőzőleg elengedhetetlenül fontos a lakás megfelelő légcseréjéről gondoskodnunk, és amikor csak lehetőségünk van rá, a nyílászárókat gondosan tárjuk ki otthonunkban.

