Egy friss kutatás szerint a párkapcsolatok nem csak pozitív hatást gyakorolhatnak egészségünkre, mert bár bizonyított, hogy együtt sokkal tovább élnek az emberek, azonban kutatók most bebizonyították, hogy ez csak kiegyensúlyozott párkapcsolat esetében érvényes, máskülönben például akár magas vérnyomást is előidézhet egy problémás férfi-női viszony.
A stressz áll a háttérben
A Michigani Egyetem kutatócsoportjának sikerült egy átfogó vizsgálatot folytatnia a múltban azzal kapcsolatban, hogy a boldogtalan párkapcsolatokban olyan mértékű stresszt kell elviselnie a feleknek, hogy az rendkívüli módon rányomhatja a bélyegét a párkapcsolati egészség mellett a felek személyes egészségi állapotára is, ebből kifolyólag a probléma akár magas vérnyomást is kiválthat.
- Itt keres, ha jó párkapcsolatot szeretnél: lovehunters.hu
A probléma főleg a férfiakat érinti, akik megdöbbentő módon sokkal nehezebben viselik, és érzékenyebben reagálnak abban az esetben, ha párkapcsolatuk rosszul alakul, sőt mi több, feleségük stressz-szintje is negatívan hat a saját egészségi állapotukra. A stressz és a rossz párkapcsolat kapcsolatát már korábbi kutatások is párhuzamba állították egymással, a legújabb eredmények alapján azonban ez a két dolog együtt további negatív hatást gyakorol a felek, de főként a férfiak egészségére, akik mindebből kifolyólag sokkal nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek magas vérnyomástól.

Magas vérnyomást okozhat a rossz párkapcsolat
A férfiakat érzékenyebben érintik a párkapcsolati problémák
Noha a legtöbben bizonyára úgy gondolnák, hogy egy rossz párkapcsolatban a nők egészségét jobban megviselik a problémák, a Michigani Egyetem több száz házaspár megvizsgálásával arra a következtetésre jutott, hogy ez nem így van. A férjek ugyanis sokkal érzékenyebben reagáltak a legtöbb esetben feleségük stresszes állapotára, ami nem csak házasságukra gyakorolt negatívabb hatást, hanem természetesen egészségi állapotukra is. A kutatók korábban márpedig azt feltételezték, hogy a férjek sokkal megértőbbek a feleségüket érő stressz kapcsán, azonban az eredmények mást mutatnak, ezek szerint ugyanis őket sokkal kellemetlenebbül érinti a rossz házasság, és ez egészségi állapotukon is megmutatkozik.
A vizsgálatok idején a szakemberek minden egyes pár vérnyomását műszerrel mérték, és azt tesztelték különféle helyzetgyakorlatok által, hogy egy egyén vérnyomására milyen hatást gyakorol a másik fél stresszes állapota. A műszerek segítségével azt is sikeresen kimutatták, hogy van-e bármilyen különbség a mért adatok tekintetében a férfiak és a nők eredmények között. Az egyetem munkatársai több mint 1300 házas, valamint párkapcsolatban élő párt vizsgáltak meg, és jóval nagyobb összefüggést találtak a párkapcsolati egészség, illetve a fizikai, illetve lelki egészség között, mint azt korábban gondolták. A kutatás legmegdöbbentőbb eredménye mégis az volt, hogy a férjek vérnyomására sokkal erősebben hatott a feleség érzelmi állapota, ami természetesen a párkapcsolat minőségét is alapjaiban határozta meg.

