Az egészség megőrzése pandémia idején

Úgy a testi, mint a mentális egészségre is hatással van a koronavírus-járvány. Érdemes mindkettőre hangsúlyt fektetni, hogy fizikailag és lelkileg is át tudjuk vészelni a járványt. A világ működése megváltozott, a koronavírus-járvány átalakította a mindennapokat.

Bár a nyár átmeneti enyhülést hozhat, az ötödik hullám egyre több megbetegedéssel jár, újabb variánsok jelentek és jelennek meg.

Az egészségünk megőrzése talán soha ekkora hangsúlyt még nem kapott. Akinek krónikus, tartós betegsége van, illetve az idősebb korosztály jobban ki van téve a veszélyeknek, így számukra talán még fontosabb egészségük megőrzése. Hogy hogy lehet védekezni a vírus ellen, azt sok helyen sokan leírták már.

A védőoltások mellett a maszkhasználat, a rendszeres kézfertőtlenítés és a tesztelés is biztonságot nyújt. A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, így köhögéssel, tüsszentéssel, akár kilégzéssel is, és azzal is, ha megérintünk egy fertőzött tárgyat.

A krónikus betegek, asztmások, cukorbetegek, magas vérnyomással élők, és az idősek akár súlyos tünetekkel kell, hogy megküzdjenek, de a vírus nem kímél másokat sem. Hogy mindezt hogy lehet megelőzni? Gyakori, alapos kézmosással, azzal, ha papírzsebkendőbe tüsszentünk, ha ez nincs nálunk, akkor a könyökhajlatunkba. Ne fogjunk kezet, ne adjunk puszit, és lázas beteg közelébe se menjünk.

Tartsuk tisztán környezetünket, szellőztessünk rendszeresen és fertőtlenítsük a különböző felületeket, különösen ha mások is használják. Ezen kívül zárt térben fontos a maszk viselése. Maszkból nagyon sokféle kapható, a virusmaszk.hu webáruházban is széles a kínálat, legyen szó akár orvosi maszkokról, akár FFP2-es vagy FFP3-as maszkról.

Azonban nem csak a testi egészségünk, hanem a mentális egészségünk megőrzése is nagyon fontos. Félünk a bizonytalanságtól, aggódunk az egészségi állapotunk miatt, a családtagjainkért, barátainkért, embertársainkért. Maradjunk egyensúlyban, ne bagatellizáljuk el a vírushelyzetet, de ne is zárkózzunk magunkba, mert ennek káros hatásai is lehetnek. Vegyük magunkat körbe olyan emberekkel, akiket szeretünk, a családdal, barátokkal pedig bátran beszélgessünk a témáról.

Hozzászólás írása