Ha azt tapasztaljuk, hogy az ágyban már nem úgy teljesítünk, ahogyan szeretnénk, akkor előre aggódunk, hogy mit is lehet ilyen helyzetbe csinálni. A legtöbben a vény nélkül kapható pirulák vagy a természetes vágyfokozó tabletták/zselék kapkodásában látják a megoldást, pedig ez nem feltétlen jó, sőt, nem is feltétlen biztonságos.
A legjobb eset az, ha nem történik semmi a szer bevétele után, ha pedig igen, akkor lehet, hogy bár az ágyban teljesítünk, de másnak fokozott szomjúságot, heves szívdobogást, vagy épp fejfájást, szédülést tapasztalunk, ami pedig nem olyan jó.
A merevedési zavarok esetén nagyon fontos lépés, hogy szakemberrel konzultáljunk. Ez persze nem könnyű feladat, hiszen egy férfinak lelkileg elfogadni, hogy gond van a teljesítőképességével, bizony sosem egyszerű. De a gondot többféle dolog is okozhatja, a keringési zavaroktól, a hormonális problémákon át a lelki okokig, és csak akkor születhet tartós megoldás, ha tudjuk, hogy pontosan mit is kell kezelnünk. A merevedési zavar ugyanis a legtöbb esetben nem a betegség, hanem csak egy tünet.
Egészséges ételekkel és rendszeres testmozgással sok baj orvosolható
Bár alapvetően nem minden esetben megoldás az életmódváltás, de a merevedési zavarok esetén is sokat segíthet. Ha lelki eredetű a baj, és leginkább a stressz okozza, akkor arra a rendszer testmozgás jó megoldás lehet, hiszen nemcsak egy hatékony streszcsökkentő lehetőség a sport, de az állóképességünket is növeli, így az ágyban is jobban teljesíthetünk.
A keringési zavarok esetén is gyakran javasolják az életmódváltást. Az egészségesebb étrend és egy megfelelő mozgásforma ebben az esetben is hatékony lehet.
Emellett az étkezés megváltoztatása alapvetően sem egy elvetendő gondolat, ha a vágyfokozásról van szó, hiszen számos ételnek van hatása a libidóra. Biztos mindenki hallotta már legalább egyszer az életében, hogy az osztriga és a tengeri ételek jó hatással vannak a szexuális teljesítőképességre, de akár az étcsokoládé is.