Egészségmegőrzés és gyógyítás holisztikus nézőpontból

Szinte mindenkivel megesett már, hogy nem érezte jól magát, volt ugyan pár tünete, de az orvos csak annyit mondott, hogy nincs semmi komoly baj, csak pihenésre van szükség, esetleg pár tablettát felír, mert az antibiotikus majd segít, és ennyivel haza is bocsájtották.

A tünetek viszont megmaradtak, később pedig egy krónikus betegség is felütötte a fejét, mi pedig csak arra gondolunk, hogy na, ugye én megmondtam, hogy valami baj van. A gond csak az, hogy az alap probléma feltárásával megelőzhető lehetett volna a baj.

A modern gyógyászat viszont a betegségeket leginkább csak a kialakulás után kezelik, a megelőzés valahogy nem kap nagy figyelmet. Az ayurveda, vagyis az indiai orvostudomány, és persze sok más keleti gyógyászati módszer hisz abban, hogy a betegségek megelőzésére is nagy gondot fordítanak, és úgy tartják, hogy ha figyelünk az egyensúlytalanságokra, akkor még kezdeti fázisban elkaphatunk egy betegséget, melyet így könnyebb lesz kezelni is.

Emellett az ayurveda úgy tartja, hogy az egészség nem a betegség hiánya, hanem az egészség a test-szellem és lélek jóllétét.

Hogyan előzhetjük meg a betegségeket az ayurveda szerint?

Az holisztikus gyógyászat, illetve az ayurveda szerint a megbetegedések akkor jelentkeznek, ha a lélek szenved. Eszerint, ha elég tudatosak vagyunk, és megfelelő életmódot alakítunk ki, akkor elejét vehetjük ezeknek a problémáknak. A holisztikus látásmódban a problémák már energetikai szinten megjelennek, illetve ott mutatkoznak meg először, ennek észrevételéhez pedig nagyfokú tudatosságra lenne szükség. Sajnos a legtöbben csak a testi tünetek megjelenésekor veszik észre, hogy valami baj van.

Természetesen ahhoz is tudatosság kell, hogy már a kezdeti jeleket is komolyan vegyük. Például, ha reggel émelygünk, esetleg öklendezünk, akkor még ezen a szinten el kell kezdeni foglalkozni a problémával. A megoldás persze nem a gyógyszerbeszedésben keresendő, bár a legtöbben ezt teszik. Az ayurveda szerint meg kell keresni a kiváltó okot, mondjuk azt az ételt, ami a problémát okozza, és annak fogyasztását kell megszüntetni.

Hozzászólás írása