Egy néhány évvel ezelőtt napvilágot látott statisztika szerint egy magyar ember élete során átlagosan legalább egyszer építkezik – illetve vásárol magának házat –, és legalább kétszer engedhet meg magának egy nagyobb felújítást vagy átalakítást. Ezek a statisztikák bizonyára a gazdasági válság hatására alaposan módosultak, az viszont határozottabban előtérbe került, hogy egy lakásfelújítást sosem szabad elkapkodni, ha ugyanis rászánjuk magunkat minderre, akkor azt érdemes tudatosan, okosan felépíteni.
Erre nem csak azért van szükség, hogy a nagy felfordulásban ne szaporodjanak meg az őszhajszálaink, hanem azért is, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a pénzünkből, egy ingatlan felújításánál ugyanis minden egyes ezresnek nagy jelentősége lesz.
A lakásfelújítás első lépése éppen emiatt mindig fejben kezdődik meg és zajlik le, hiszen el kell döntenünk, hogy min szeretnénk változtatni, illetve átalakítani. Fontos előre eldönteni, hogy bővítésre kerül-e sor, vagy csak egy szimpla belső átalakításra. Ezek ugyanis a költségek terén akár százezres nagyságrendű eltéréseket mutathatnak, arról nem is beszélve, hogy vannak olyan átalakítások, amelyek veszélyeztethetik az épület szerkezeti stabilitását, így tehát a nagyobb munkálatokhoz szakértők bevonására is szükségünk lesz. Egy megfelelő szakember felvilágosít minket a lehetőségekről, ezen felül pedig arról is, hogy elképzeléseink mekkora költségekkel járnak majd. Ez hitelfelvétel, és saját megtakarítás esetén is hasznos, hogy pontosan tudjuk majd mekkora takaróban nyújtózkodhatunk.

Lakásfelújítást csak okosan – Hasznos tippek kezdőknek!
Szintén a lakásfelújítás megkezdése előtt kell beszereznünk majd minden anyagot, ami a betervezett költség felét is kiteheti, de amennyiben okosan, megfontoltan vásárolunk, nagyon sokat spórolhatunk. Sokan azt hiszik, hogy csak a drága alapanyag a megfelelő, holott ez nem minden esetben igaz. Hallgassunk ebben is mindig szakember tanácsára, hiszen a kedvező árú gyakran ugyanolyan jó a gyakorlatban, mint lényegesen drágább társa. Csak ezzel egy felújítás során akár 100 ezer forintot is megspórolhatunk magunknak, de a megfelelő anyagválasztás mellett az is fontos lehet, hogy honnan szerezzük be a szükséges dolgokat. Ma már több internetes áruház is szállít például felújításhoz szükséges alapanyagokat, aminek nem csak az lesz az előnye, hogy házhoz hoznak mindent, hanem az is, hogy a webshopok gyakran a bolti ár töredékével dolgoznak, tehát szintén súlyos ezreket, akár tízezreket is spórolhatunk, amelyeket aztán majd extra kiadásokra használhatunk fel.
- Rendeljen tapétát innen: www.tapetawebaruhaz.hu
Ebből is látszik tehát, hogy egy lakásfelújítást soha nem szabad elkapkodni! Fontos a szakemberrel való egyeztetés, a megfelelő anyag kiválasztása, illetve az is, hogy hol vásároljuk meg az összetevőket, de természetesen a kivitelezők között is nyugodtan válogassunk, hiszen nem kizárt, hogy ugyanazt a munkát más szakemberek akár tízezrekkel olcsóbban is elvégzik nekünk.