Hogyan akadályozzuk meg, hogy penészesedjen a padlástér?

Egyáltalán nem ritka, hogy az ablakok párásodnak. Ez természetesen nemcsak a fürdőszobák esetén fordulhat elő, hanem bármelyik ablakkal, így a tetőablakokkal is. A párásodás pedig komoly gondok forrása lehet, ugyanis ha megjelenik a pára, előbb-utóbb felüti a fejét a penész is. A penésznek pedig komoly egészségkárosító hatása van, nemcsak esztétikai gondot okoz.

Amellett ugyanis, hogy nagyon csúnyák a fekete pöttyök az ablakkereten vagy a falon, még súlyos megbetegedéseket is okozhatnak, így mindenképp fontos, hogy megakadályozzuk a megjelenésüket.

A penész alapvetően egy gomba, és észrevétlenül képes a spóráit a levegőbe juttatni. A levegőben lévő spórákat pedig akarva-akaratlan belélegezzük, ez pedig légúti problémákhoz vezet. Többféle megbetegedés okozója is lehet a penész, allergia, megfázásszerű tünetek, tüdőkárosodás, súlyos esetben még halált is okozhat, ha egy házban nagyon elterjed a penész. Persze lehet mondani, hogy az ablaknál csak apró foltokról van szó, ám ez is okozhat gondot, így nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Mit tehetünk, hogy megakadályozzuk a penészesedét a tetőablaknál?

A penész párás, nedves helyeken jelenik meg, tehát a legfőbb fegyverünk ellene, ha megszüntetjük a párásodást. Egyrészt ezt úgy tehetjük meg, ha megfelelően szellőztetünk. A résnyire nyitott ablak naponta pár percre nem megfelelő módja a szellőztetésnek, még a tetőablakok esetében sem.

A jó módszer az, ha hetente legalább egyszer rendesen kinyitjuk az ablakot, még télen is, és huzatot csinálunk, hogy a lakás nedves, párás levegője kicserélődjön, felfrissüljön. Másrészt oda kell figyelnünk az ablakok állapotára.

Ha párásodik az ablak, az annak a jele, hogy nem működik jól, így érdemes megfontolni az ablakcserét is. Tetőablak esetén sem szabad halogatni a cserét, ha azt vesszük észre, hogy párásodik. Ez nemcsak a penész miatt lesz lényeges kérdés, de a fűtésszámla tekintetében sem lesz mindegy, hogy mennyire működik jól a tetőablak.

Hozzászólás írása